Jemeni huszik
Web2 giorni fa · Szaúd-Arábia a húszi lázadók kezén lévő jemeni fővárosba küldte szanaai nagykövetét, hogy kilenc évi háborúskodás után elősegítse a tűzszünet újraélesztését és a politikai tárgyalások újrakezdését. A lépést mások mellett az ENSZ szóvivője is üdvözölte. Web12 ore fa · Hans Grundberg, az ENSZ jemeni különmegbízottja hangsúlyozta: üdvözöl minden olyan egyeztetést, ami kedvezőbb környezetet biztosít a politikai rendezéshez. Az ENSZ abban bízik, hogy a szaúdi-húszi tárgyalások áttörést hoznak, és az eredményekre építve újraindulhat a jemeni békefolyamat a világszervezet égisze alatt.
Jemeni huszik
Did you know?
Web26 set 2024 · A névtelenül nyilatkozó tisztségviselő arról számolt be a Hszinhua hírügynökségnek, hogy az eset szerda éjszaka történt a jemeni Haddzsa tartománybeli Midi városban. A ballisztikus rakéta egy belvárosi téren csapódott be, ahol éppen több száz helyi lakos és katona vett részt az 1962-es forradalom évfordulóján tartott nemzeti ünnepen. Web21 set 2024 · Húszmillió ember éhezik Jemenben, kulcsfontosságú a mostani megállapodás Hatalmas méretű fogolycserével és a segélycsomagokat fogadó kikötőváros semleges zónává alakításával igyekszik az ENSZ úrrá lenni a jemeni polgárháború pusztításán. Jemenben van jelen pillanatban a világ legnagyobb humanitárius válsága, 20 millió …
Web7 feb 2015 · Televíziós beszédben jelentette be a jemeni hatalomátvételt a húszik vezére. Az ország déli városaiban több ezren tiltakoztak az új politikai rendszer ellen. Web11 apr 2024 · Szaúd-Arábia a húszi lázadók kezén lévő jemeni fővárosba küldte szanaai nagykövetét, hogy kilenc évi háborúskodás után elősegítse a tűzszünet újraélesztését és a politikai tárgyalások újrakezdését. A lépést mások mellett az ENSZ szóvivője is üdvözölte. Mohammed bin Szaíd al-Dzsaber Twitter-bejegyzésében közölte: útjának célja az volt, …
Web25 lug 2024 · A hajó a polgárháborút megelőzően a jemeni állami olajvállalat tulajdonában állt. A tartályaiban lévő olaj értéke akár a 60 millió dollárt (körülbelül 17 milliárd forint) is meghaladhatja. Az 1900 kilométer hosszú Vörös-tenger több száz halfajnak ad otthont, tengeri ökoszisztémája pedig különösen érzékeny. Web16 giu 2024 · Több százan gyűltek össze szerdán Szanaában, Jemen fővárosában, hogy végignézzék három, gyerekek elleni bűncselekmények miatt elítélt férfi nyilvános …
WebJaan Uhelszki (/ ˈ dʒ æ n j u ˈ h ɛ l s k i / JAN you-HELL-ski) is an American music journalist and co-founder of the music magazine Creem where she became one of the first women …
Web2 mar 2024 · A Szaúd-Arábia vezette arab koalíció 2015 óta harcol a jemeni kormány oldalán. A húszikat Irán támogatja. A húszik gyakran lőnek ki rakétákat, lövedékeket és indítanak robbanóanyaggal megpakolt drónokat szaúdi területre. A jemeni polgárháborúban milliók váltak földönfutóvá és több mint 233 ezer ember vesztette ... bom wa satelliteWeb2015. március 25-én egy Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció légitámadást indított a jemeni húszi lázadók ellen. Az állítólag Irán támogatását élvező, Anszár Allah (Isten Támogatói) néven is ismert síita csoport 2014 szeptemberében vette át az irányítást a jemeni főváros, Szaná felett, menekülésre késztetve a nemzetközileg elismert Abd … bomwave08Web16 mag 2016 · Az Anszar Allah mozgalom vagy ahogy ismertek, a síita húszik egy fegyveres, politikai-vallási tömörülés. Székhelye Észak-Jemenben, Sza'ada városban … bom water portalWeb30 mar 2024 · A jemeni kormányellenes húszik tűzszünethirdetése után az ellenük harcoló, szaúdi vezetésű nemzetközi koalíció is bejelentette, hogy az ENSZ kérésének megfelelően felfüggeszti katonai műveleteit.... gngh wait timesWeb9 apr 2015 · Március végén a modern arab történelem legnagyobb, kizárólag szunnita országokból álló katonai koalíciója jött létre: Szaúd-Arábia vezetésével kilenc muszlim ország együttesen indított támadást a jemeni húszik ellen. A tagállamok folyamatos légicsapásokat hajtanak végre az Arab-félsziget déli részén fekvő országban, de ennek … bom watheroo radarWeb5 feb 2024 · Több szélsőséges iszlamista szervezet, egyebek mellett az al-Kaida helyi csoportja, illetve Irán és a libanoni síita Hezbollah is hasznot húzhatott azokból az amerikai gyártmányú fegyverekből, amelyeket Washington Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek adott el a jemeni polgárháború kitörése óta – jelentette be a CNN … bom wave07Web30 mar 2024 · A hivatalos kormány ellen harcoló síita húszik támadták meg december 30-án a jemeni Áden repülőterét, amikor a nemzetközileg elismert kormány tagjai az országba utaztak - állapították meg vizsgálatukban az ENSZ szakértői, akik erről diplomaták előtt beszéltek. Az akcióban megölve 22 ember halt meg. címkék: Jemen Áden húszi ENSZ … gng hydraulics